A Szakkollégiumról

A Szakkollégiumról

A Szakkollégiumról

Az Illyés Sándor Szakkollégium az ELTE tehetséggondozó intézményeként a 2007/2008-as tanévben kezdte meg működését. A Szakkollégium elsősorban a humán fejlesztés területei iránt érdeklődők számára nyitott, így hallgatóink főként a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, a Tanító- és Óvóképző Kar és a Pedagógiai és Pszichológiai Kar, valamint a tanárképzésben részt vevő hallgatók közül kerülnek ki. Az intézmény teret kínál arra, hogy megvalósítsuk tehetséggondozó munkánk egyik legfőbb elemét, az interdiszciplinaritást: a különböző humán fejlesztéshez kapcsolódó tudományterületek hallgatói egy inspiratív, szakmailag támogató közegben, egyetemi tanulmányaikból kitekintve valósíthatnak meg közös projekteket más karok hallgatóival együttműködve.

A hallgatók önálló kutatói és gyakorlati műhelyei, a tagság szakmai érdeklődésének megfelelő kurzusok szervezése, és saját tudományágukhoz kapcsolódó határterületek behatóbb megismerése az, amit az intézmény nyújtani tud. Az ELTE hallgatóinak egy olyan sokszínű, önszerveződő szakmai közösséget szeretnénk felkínálni, amelyhez csatlakozva pályaorientációs iránymutatásra lelnek. A Szakkollégium tagjainak szakmai támogatáson túl már egyetemi éveik alatt lehetőségük nyílik megszerzett ismereteik társadalmi hasznosítására, legyen az közéleti vitafórumok, konferenciák megszervezése vagy szakkollégisták által közösen vállalt önkénteskedés.

A Szakkollégium egy olyan hely, amely az új nézőpontok, lehetőségek megismeréséről, a közös alkotói folyamat öröméről szól. Ennek szerves részét képezi az is, hogy az intézmény fenntartása és működtetése teljes egészében a tagok közéleti tevékenységén nyugszik. A Szakkollégiumban 5 szekcióban (Órarend szekció, Közösségiség szekció, Külügy szekció, Működtetés szekció, Szakmaiság szekció) vállalnak feladatokat a hallgatók, ezáltal is biztosítva a Szakkollégium önszerveződő jellegét. A demokratikusság alapját döntéshozó szervként a Közgyűlés határozza meg, melynek minden szakkollégista tagja.