„Illyés Sándor filozofikus mélységű gondolkodó volt, s emellett briliáns empirikus tudós is […]. Azon kevesek közé tartozott, akik még rohanó korunkban is „ráérősen”, alaposan meghallgatták kollégáik gondolatait, és felvállalták, hogy ha kell, éles kritikai megjegyzéseket is tegyenek. Átfogó tudása, bölcsessége egy pillanatig sem nyomasztóan, hanem mindig inspirálóan hatott környezetére. A puszta tény, hogy figyelmével kitüntette a másikat, bátorító volt mindazoknak, akik élvezhették ezt a ma már egyre ritkábban tapasztalható elmélyültséget.”

/Darvas Ágnes/

Élete és munkássága:

Szakkollégiumunk névadója, Illyés Sándor a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola gyógypedagógiai tanár szakán, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, pszichológia szakán szerzett diplomát.

1957-től az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karán dolgozott, s tevékenykedett itt élete végéig. Emellett 1981-től a Kutató Laboratórium munkájában is részt vett, 1984, és 1988 között az ELTE BTK Pszichológiai Intézet nagyra becsült munkatársa volt, továbbá 1990 és 1993 között a Bécsi Egyetem alkalmazott pszichológiai tanszékén meghívott professzorként oktatott.

Tanított a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán és az ELTE pszichológia szakán, előbbin általános- és személyiséglélektant, illetve pedagógiai, gyógypedagógiai és szociálpszichológiát, míg utóbbin szenzomotoros organizáció, valamint akarat- és mozgásszerveződés tárgyakat.

Több tantárgy kidolgozása is az ő nevéhez fűződik: 1963-tól a gyógypedagógiai lélektan, 1967-től a gyógypedagógiai pedagógiai pszichológia és 1976-tól a gyógypedagógiai alapismeretek a pedagógusképzésben.

Közéleti tevékenységei:

1978-tól 1995-ig a TMB Pszichológiai Szakbizottság titkára, később elnöke volt, ezt követően 1994-től az MTA Pszichológiai Bizottság társelnöke, majd elnöke. 1988 és 1992 között a Főigazgatói Konferencia választott elnöki pozícióját töltötte be, majd 1989-tól 1993-ig a Magyar Pszichológus Kamara választott elnökeként tartották számon. 1993-ban az Országos Köznevelési Tanács elnökévé választották, valamint 1994-től négy évig az Országos Akkreditációs Bizottság tagja és a Pedagógiai-pszichológiai Szakbizottság elnöke is volt, mindemellett 1997-től Oktatási Minisztérium főiskolai pályázatos kutatások zűrielnöki tisztségét viselte.

Főbb kutatási területe 1963 és 1984 között a mozgásszabályozás volt, később a Társadalmi Beilleszkedési Zavarok kutatási program szocializációs kérdésekkel foglalkozó csoportjának vezetője lett. Az oktatásfejlesztés területén is meghatározó szerepet játszottak elgondolásai. 1963 és 1989 között a gyógypedagógiai képzési reformokban vett részt, 1963-tól 1990-ig a pszichológia és a gyógypedagógiai pszichológia tantárgyi struktúrájának és oktatás szervezetének fejlesztésében működött közre, 1989-től pedig a gyógypedagógus képzés korszerűsítésében és a szociális munkás képzés megindításában működött közre.

Mind tudományos, mind közéleti tevékenységéből kitűnik holisztikus szemlélete, a társadalmi megkülönböztetéssel és akadályoztatottsággal szembeni érzékenysége.

Díjak, elismerések:

• Oktatásügy Kiváló dolgozója (1986)
• Kiváló Munkáért-díj (1989)
• 1992-ben Felsőoktatási érdemérem (1992)
• Ranschburg Pál-emlékérem (1994)
• Pro Pszichológia emlékérem (1995)
• Európai Parlamenti szakértői oklevél (1996)
• Dr. Schnell János emlékérem (1997)
• Szent-Györgyi Albert-díj (1998)
• Trefort Ágoston-díj (2000)