Szakmaiság szekció

Szakmaiság szekció

Szakmaiság szekció

Koordinátor: Gulics Amina Flóra

Kedves Látogató!

Gulics Amina vagyok, az ELTE pszichológia alapképzésének másodéves hallgatója, és egy éve az Illyés Sándor Szakkollégium aktív tagja. Fontosnak tartom, hogy a szakmaiság, mint alappillérünk több területen is megjelenjen mind a Szakkollégium, mind a szakkollégisták értékrendjében. Célom, hogy a szakmai alkalmak szervezése mellett segítsük a tagság és más projektek munkáját, kiemeljük a szakmailag kiemelkedő szakkollégistákat, és motiváljuk a szakkollégisták szakmai tevékenységeit, segítsük őket a lehetőségeik kiaknázásában. Az előző koordinátorság szellemiségét folytatva az alumnirendszer fontosságát is szem előtt tartom, hogy minél közelebb hozzuk egymáshoz a generációkat, ezzel mindannyiunk fejlődését és a szakkollégista identitás kialakulását segíthetjük.

 

A Szakmaiság szekcióról

Ebbe a szekcióba az Alumni és mentorok, illetve a Szakmai alkalmak projektek tartoznak.

 

Az Alumni és mentorok projekt az Illyés Sándor Szakkollégium kifejezetten nívós alumni tagságával foglalkozik, akik az élet megannyi területén bizonyítják rátermettségüket és képzettségüket. Az alumni tagság közül kerülnek ki a mentoraink, akik tanácsaikkal és visszajelzéseikkel segítik az egyes aktív tagokat. A mentorok feladata többek között egy félév eleji orientációs beszélgetés megtartása, a vállalások és a portfólió értékelése, ami egy olyan képességet erősít a tagságban, amire nagyon büszkék vagyunk, az önreflexiót. A projekt feladata, hogy monitorozzuk a mentorok munkáját, illetve az esetlegesen felmerülő nehézségek kommunikálását gördülékennyé tegyük a két fél között. Továbbá azon is dolgozunk, hogy a többi alumni tag is jobban részt tudjon venni az Illyés életében, és ha szeretnék, tapasztalataikkal tudják segíteni az aktív tagság fejlődését.

A projekt tagjai: Almási Gergő, Berke Zsófia, Czrie Ráhel.

 

A Szakmai alkalmak projekt különféle szakmai események szervezéséért és lebonyolításáért felel. A tagságunk széleskörű tudása nemcsak annak köszönhető, hogy heti rendszerességgel vesznek részt kurzusokon és műhelyeken, hanem annak is, hogy a Szakkollégiumunk minden félévben több szakmai eseményt, illetve képzést szervez, melyek sok esetben nemcsak a tagság, de a nyilvánosság számára is látogathatók. Az eseményeink két csoportra bonthatók: olykor, mint például 2023 tavaszán is megrendezésre kerül egy nagyobb horderejű szakmai esemény, a Konferencia, emellett egy-egy este vannak ún. Illyés360 eseményeink. Ezekben az alkalmakban közös, hogy magasan kvalifikált, kritikusan gondolkodó oktatókat, előadókat hívunk meg, akik leginkább a humán fejlesztés aspektusaiban jártasak. Ezeknek a megszervezése sok időt és erőfeszítést igényel; erre vállalkoznak ennek a projektnek a tagjai. Az oktatók felkeresésétől kezdve a teremfoglalásig mindent a projekttagok intéznek, mindebben pedig arra törekednek, hogy az a magas szakmai színvonal, amit képviselünk, minden félévben fennmaradjon.

A projekt tagjai: Cserhalmi Anna Krisztina, Lengyel Anna, Marczibál Bence, Mayer Zsolt, Velinsky Gréta, Virók Zsófia.