KÖSz! konferencia

Szakkollégiumi Őszi Ismeretterjesztés – KÖSz!

Szakkollégiumi Őszi Ismeretterjesztés – KÖSz!

A KÖSz! konferencia célja

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium hagyományosan megrendezésre kerülő konferenciája a KÖSz! szakmai nap, mely tudományos ismeretterjesztésre invitálja látogatóit. Rendezvényünknek rendszerint az ELTE PPK Kazinczy utcai épülete ad otthont. Az együttműködésnek köszönhetően Szakmai Napunk nemcsak a szakkollégium interdiszciplináris szakmai közösségének, hanem a számos egyetemi szaktársunk tudományos közéletének is része.

Szakkollégiumunk négy alappillére a közösségiség, szakmaiság, közéletiség és társadalmi felelősségvállalás. Szakmai Napunk programkínálatát ezen alappillérek mentén igyekszünk minden évben megválogatni. Meghívott előadóink a pszichológia, pedagógia és gyógypedagógia területeinek kutatói, oktatói és neves szakemberei. Vendégeink között köszönthettünk a korábbi évek során olyan neves előadókat, mint Almási Kitti, Hevesi Kriszta, Lénárt Ágota, Prievara Tibor, Lénárd Sándor és még sokan mások. Rendezvényünk céljának tekinti, hogy társadalmilag fontos kérdésekre keressen választ előadásaink és műhelyeink keretében. A közönség látókörét olyan kortárs témákban igyekszünk szélesíteni, melyekkel a képzésük során ritkán vagy egyáltalán nem találkoznának. A változatos programok nemcsak a szakkollégisták, hanem a laikusok számára is szakmai ismeretterjesztést nyújtanak.

Fontos számunkra, hogy rendezvényünk magában hordozza a látogatók tudományos fejlődésének lehetőségét. Előadásainkkal a pedagógia és pszichológia különféle területeinek kínálunk érintkezési felületet, ezzel is biztosítva, hogy a látogatók bármely szakterületről érkezzenek, releváns, újszerű ismeretekkel távoznak majd.

Legutóbbi rendezvényünk

KÖSz! – Önként. Tessék? – Hallgatói Konferencia a Társadalmi Felelősségvállalásról

A "KÖSz!” idei témája a társadalmi felelősségvállalás keretén belül az altruizmus, illetve az önkéntes munka kérdésköre.

Meglátásunk szerint a karitatív szervezetek, illetve tevékenységek (és az emögött meghúzódó pszichológiai folyamatok bemutatása) még mindig nem kapnak elég támogatottságot, így ezúton szeretnénk olyan reprezentatív fórumot teremteni, ahol középiskolások, egyetemisták és a további érdeklődök mélyebben is ráláthatnak az egyes szervezetek működésére és az ott betölthető szerepkörök és feladatok által kínált lehetőségekre. Amellett, hogy szeretnénk hangadásra biztatni e szervezeteket, párhuzamosan kívánjuk körbejárni az önkéntesség pedagógiai és pszichológiai vonulatait, ideértve a mögöttes motivációkat, az egyén fejlődését vagy akár a prevenciót a kiégés terén. Rendezvényünkön plenáris előadásokon, workshopokon és a különböző szervezetek standjain keresztül az érdeklődők testközelben is megismerkedhetnek az önkéntes munka világával.

A konferencia időpontja: 2021. november 6. 10:00-17:00

A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27.

KöSz! 2019

KöSz! 2019

0

/

0

0

/

0