Közgyűlés elnöke
Közgyűlés elnöke
Közgyűlés elnöke: Kiss-Szemán Bertalan
Mesterszakos pszichológus hallgató vagyok Tanácsadás- és Iskolapszichológia specializáción. Elkötelezett híve vagyok a Szakkollégium demokratikus működésének, ennek feltételeit igyekszem biztosítani a Közgyűlés elnökeként. Szívesen kapcsolódom be a Szakkollégium közösségi életének szervezésébe is. Szabadidőmet szívesen töltöm a természetben vagy a dartsábla előtt.
A tisztségről:
A Közgyűlés elnöke a Szakkollégium egyik fontos facilitátora, aki az Illyés legfontosabb és az egész működésünket meghatározó döntéshozó fórumának és mechanizmusának, a félévente többször megtartott Közgyűléseknek a megszervezéséért és megfelelő levezetéséért felelős. A Közgyűlésen dönt a tagság a félévet érintő technikai kérdésektől (pl. költségvetés, programok időpontjai) kezdve egy-egy felmerülő általános probléma megoldásán át a személyi szavazásokig bezárólag sok fontos kérdésről. Ebben a tisztségben tehát elsősorban azt szeretném megszolgálni, hogy demokratikus működésünk becsületesen és hatékonyan folyjon, de mindenekelőtt a tagok érezzék, hogy véleményünknek, motivációjuknak és kompetenciájuknak eredménye, a közösségnek pedig ereje van, ami felbecsülhetetlenül értékes tapasztalati alapot adhat a későbbi életpályájához minden Illyéses szakkollégista számára.