Illyés Multidiszciplináris Konferencia

Illyés Multidiszciplináris Konferencia

Illyés Multidiszciplináris Konferencia

Az IMK célja

Az Illyés Multidiszciplináris Konferencia (IMK) az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium egyik szakmai rendezvénye, amit a Szakkollégium tagjai 2015 óta minden évben megszerveznek. Ezen a konferencián ma már az ország különböző szakkollégiumaiból, különböző tudományterületekről érkeznek hallgatók, hogy bemutassák kutatási munkájukat. Alapötletét az adta, hogy észrevételünk szerint meglehetősen kevés lehetőség nyílik a klasszikus tehetséggondozás keretein belül tágabb szakmai térben tudományos diskurzust kialakítani, annak ellenére, hogy ez több szempontból hasznos volna.

Az IMK egyedülálló módon járul hozzá a kutatók első lépéseinek és kezdeti tapasztalatszerzésének megkönnyítéséhez, hiszen az itt kapott visszajelzések különböző szakterületek képviselőitől érkeznek. Így könnyen lehet, hogy hozzászólások formájában új nézőpontokat és addig nem látott kapcsolódásokat vehet észre a szerző, netán új inspirációt kap témájához. Ezen felül a résztvevőknek lehetőségük nyílik a tudományos munkával kapcsolatos saját élményeik megvitatására, elősegítve ezzel a tudományterületek közötti információáramlást.

A rendezvény folyamatosan fejlődik: egyre több előadó jelentkezik, akik egyre több hallgatónak mutatják be témáikat, egyre jobb hangulat közepette. Ebben a fejlődésben igazolva látjuk az ötletet, ami első alkalommal életre hívta a konferenciát. Fontosnak tartjuk, hogy időnként meghallgassuk a magunk területétől távol eső kutatások eredményeit, tanulságait is, hiszen ezáltal nem csak saját perspektívánk, de maga a tudomány is színesebbé válik.

Legutóbbi rendezvényünk

VIII. Illyés Multidiszciplináris Konferencia 

A Facebook-esemény itt érhető el.

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium idén nyolcadik alkalommal szervezte meg hallgatói konferenciáját, az Illyés Multidiszciplináris Konferenciát. Egy több tudományterületet is átfogó hallgatói konferencia keretén belül a tehetség kibontakoztatására, annak és a tehetséggondozás módjainak megismerésére helyeztük idén a hangsúlyt.
 
A konferenciánkon a tehetséggondozás témáját körüljárva sor került többek között kerekasztal-beszélgetésre Chikán Attila, Orbán Balázs és igazgatónk, Lehmann Miklós részvételével, de volt mód meghallgatni kirúgott pedagógusok, a Platon Karataev zenekar tagjai vagy éppen Mérő László gondolatait is. Megrendezésre kerültek hallgatói szekciók is számos tudományterületen, mint például pszichológia, gyógypedagógia, történelem vagy jog. A résztvevők bővebben megismerkedhetnek a tehetséggondozás módjaival a magyar oktatás különböző szintjein, valamint magával a tehetség fogalmával pszichológiai, pedagógiai és gyógypedagógiai aspektusból.