Radva Luca

Radva Luca

Radva Luca

Okleves pszichológus vagyok, az alapképzésem az ELTE-n, a mesterképzésem a BME-n végeztem. BA alatt végig az Illyés jelentette számomra a bázist. Megtaláltam a közösségem és mindazt a szakmai pluszt, amit az egyetem nem tudott elég személyre szabottan biztosítani. Emberileg is sokat fejlődtem, a HR bizottságért felelve olyan fontos készégekre tettem szert, mint a csoportok vezetése, a pozitív vitakultúra, delegálás és számonkérés, projektszervezés, hatékony időgazdálkodás, eredményes toborzás és kiválasztás. Talán a vezetőként töltött egy évem nevezhető az Illyéses pályafutásom csúcsának, de a Szakkolis időszakom alatt kötött barátságaim azóta is kísérnek. Megtapasztaltam a 3 év tagság alatt a sokféleség szépségét és a több lábon állás fontosságát, talán ebből is ered, hogy jelenleg is szerteágazó szakmai tevékenységet végzek: trénerként, szervezeti tanácsadóként és pszichológusként is dolgozom. Mentorként azt a sok jót szeretném visszaadni a mostani Illyéses generációnak, amit én kaptam anno a Szakkolitól. Bármilyen szakmai vagy életvezetési elakadással vagy kérdéssel lehet engem keresni, mert hiszem, hogy együtt minden megoldást meg tudunk találni.