Renner Kata
Renner Kata
Renner Katalin vagyok, jelenleg pszichológusként egyéni tanácsadással foglalkozom. Három évig voltam Illyéses, a szakkollégium alapvetően meghatározta az egyetemi éveim alakulását szakmailag és személyesen is. Az Illyéses pályafutásom alatt sokmindenben kipróbáltam magam, elnöke voltam a Szakmai bizottságnak, projektagként pedig nagyon aktív voltam a Felvételi és az Órarend projekekben.
Számomra meghatározó volt a szakkollégium közössége, mind a mai napig sokat jelentenek az itt megismert barátok. Ez adja az egyik motivációmat a mentorkodásomhoz, szeretnék én is visszaadni a közösségnek. Emellett még nagyon fontosnak tartom azt az egyéni figyelmet és odafordulást, amit a mentoroktól meg tud kapni egy hallgató. Könnyű elveszni az egyetemisták tömegében és nem találni a számodra legmegfelelőbb utat. Mentorként én ebben is szeretnék segíteni, hogy legyen kitől kérdezned, legyen valaki, akivel átbeszélheted ezeket a kérdéseket.